A Nagycsarnok órája azt mutatta, hogy már elmúlt délután négy, de még mindig perzselő hőség volt. A Szabadság híd pillére úgy magasodott az Építész fölé, mintha az Eiffel-torony lett volna; talán maga a Mester* keze munkája volt, ezért szereti annyira ezt a hidat. Néhány percig a Duna fölött merengve lépdelt az Egyetem felé. Minden szög, minden vaslemez barát volt. A karcsú acélívek balra és jobbra, előre és hátra kanyarodva tekeredtek; mi más lehetett volna, mint az öreg fűzfa, amely hagyja, hogy lábai, azok az apró öntöttvas indák, a vízbe lógjanak, fent kis levelekkel, a pillérek csúcsain pedig nagy termetű madarak üljenek csendesen, örök nyugalomban. Az indák túlnőnek a lombkoronán, a korlát acél pitypangjainak ejtőernyői pedig lebegnek a késő délután narancsszínű egén, miközben a Dunáról érkező szél végigsimít a városon. A híd gyökerei mélyen behatolnak a víz alatti vastag kavicstakaróba.
Ahogy a rakparton sétált, az Építész észrevette, hogy az egész város elférne a híd alatt: a palotáktól, magtáraktól és rendezőpályaudvaroktól kezdve egészen a csíkos léghajókig minden a Szabadság híd alatt lebegett. Még az ég felé nyúló lámpaoszlopok is inkább spirálba hajoltak, hogy ne üssék be a fejüket. Az Építésznek másnapra makettet kellett készítenie, most azonban rájött, hogy a munkához nélkülözhetetlen olló valahogy a híd egyik pillérének tetejére került, és kissé aggódni kezdett a vasból készült madarak sorsa miatt.
A világ pedig összezsugorodott körülötte, végül egy apró mag zárta magába az egészet. Eljött az ősz, a tél, eljöttek az új évek, a gömbölyűek és a szögletesek, aztán beköszöntött az új évezred a sok nullájával. Az Építész időről időre ránézett: a magba zárt kis világ egyre színesebbé vált, soha nem ismétlődött kétszer ugyanúgy. Hideg kékek és téli zöldek, olykor elvarázsolt türkizek, ausztráliai narancsszínű naplementék vagy dühösen izzó, lángoló bíbor viharfelhők; utoljára élénk mesebeli színek ragyogtak a koromsötétben. Nem emlékezett, mikor mászott fel Lili macskája, Bajusz a palota tetejére, vagy mikor lebegett át a híd fölött a távoli Bazilika kupolája, de bizonyára mindennek megvolt az oka. Egy idősebb, immár ősz hajú Építész nézett vissza rá a tükörből.
*Gustave Eiffel
Vegyes technika / Giclée-nyomat / Szállítás
A 100x70 cm-es vagy nagyobb nyomatok sorszámozott, limitált kiadások.
A papírra vagy vászonra nyomtatott színek kissé eltérhetnek a monitoron láthatóktól.
Hívjon, ha kérdése van a méretekkel, színekkel vagy az egyedi kialakítással kapcsolatban: +36 309675100
