Magyar Béla építész-grafikus - Budapest művészi térképek, városképek

“Rajzaim témája Budapest, és általában a város, a nagyváros. Néha madártávlatból, néha belegabalyodva a szürreálisan organikus tégla és vas dzsungelbe, néha játékosan, néha ironikusan, néha fekete-fehérben, néha színekben tobzódva. Építész-grafikus: ez áll a névjegyemen, valójában építésznek nagyon is grafikus, grafikusnak nagyon is építész vagyok, a házakat, hidakat, mindenféle fura szerkezeteket nem megrajzolom, hanem megépítem a papíron, azután a tollammal bejárom minden zegét-zugát az általam teremtett városoknak. Amikor az ember elhagyja a várost, az épületeket, a természet lassan visszafoglalja azokat. De mi van, ha minden fordítva történik, és az elhagyott városok, házak, szerkezetek élednek fel, és keverednek el a természettel? 
A műfaj, amiben a műveim születnek: mixed media, kevert technika; toll, tus papíron, majd digitális tollal átdolgozom, újraértelmezem az eredeti rajzokat, végül nyomatokat készítek belőlük.”



Élete, munkássága
Magyar Béla Miskolcon született, ez a város akkoriban a nehézipar fellegvára volt, a gyárak, kohók, régi omladozó ipari épületek látványa talán visszaköszön a 80-as években készített szürreális, organikus városképei részleteiben, vonalaiban.
Az igazi szerelem azonban a nagyváros, Budapest, ahol kora gyermekkorától élt, és amelyet már kisiskolásként úgy ismert, mint a tenyerét. Később, csaknem három évtizedig egy festői kisvárosban, Szentendrén élt és alkotott.

1981-ben szerzett építész diplomát a Budapest Műszaki Egyetemen. Dolgozott építkezésen, szerkesztett építőipari folyóiratokat, 1986-87-ben építész illusztrátorként dolgozott Ausztráliában, 1990-től saját grafikai stúdiójában dolgozott, volt főszerkesztő a saját kiadójában (Iminfo - Arculati Szakmák Kézikönyve).

Rajzolni, festeni a középiskolában kezdett, Max Ernst, Paul Delvaux, René Magritte, Giorgio de Chirico és Salvador Dali hatására szürreális fantázia világot teremtett pasztell és zsírkrétával. Tollrajzokat először építészhallgatóként készített (1978), és már a legelső rajzaiban (Az állomás, Amikor a természet visszavág) kialakította a rá jellemző, nagyon aprólékos, részletező vonalas stílusát. Eszköze, az építészek alap-munkaeszköze, a csőtoll volt - és az is maradt egészen a digitális világ beköszöntéig.

1983-ban volt első önálló kiállítása Budapesten, a Magyar Urbanisztikai Társaság kiállítótermében
1994-ben a a Képző-és Iparművészeti Lektorátus "Szép Magyar Könyv" díját kapta a Pesti Szalon sorozat tervéért.

1978-1986 Tollrajzok papíron. Magyar Béla szürreális városképei fantázia városokról, organikusan burjánzó csövekről, kéményekről, hidakról, pusztuló, omladozó gyárakról, ipari épületekről, digitális betűtésztát vacsorázó épület- és híd-emberekről szólnak. Többnyire fekete-fehér tusrajzok, csőtollal rajzolva. Műveit Andrej Tarkovszkij képi világa, és Luis Bunuel sajátosan abszurd gondolatai, filmes képei inspirálták.

1989 - Grafikai látképek. Budapest Grafikai Látképével kezdődően a szürreálisan burjánzó álmok helyét a valóságos városok meseszerű madártávlati rajzai váltották fel (Budapest, Magyarország, Szentendre grafikai látképek). Ezek a nagy méretű (a Budapest látkép eredetije közel kétméteres) rajzok valódi városok "kivonatos", mesebeli térképei. Nem igazi térképek, hanem város portrék a művész szemével. Magyar Béla - lévén építész - nem megrajzolja, hanem megépíti a képeken a házakat, hidakat, és közben történeteket mesél a városról, olyan dolgokat – épületeket, hidakat, közlekedési eszközöket - is megmutat, amelyek már nem láthatók - mert betemették, lebontották, átépítették réges rég.
A rajzok csőtollal készültek pausz papíron, az alkotó ma digitális táblán rajzol szabad kézzel.

1990-2013 Grafikustervező. Arculattervezés, logó, honlap, kiadványok.
2013 óta kizárólag képgrafikával foglalkozik.
2016-ban önálló kiállítása volt a Hermina Galériában.